Van a Rozi, egy foxi, meg van Borisz, a német vizsla. Emez egy kis pöcs (punci), amaz meg egy méltóságteljes jószág. Emez azt sem érti, hogy gyere ide, amaz meg, ha a belvárosban meglát egy zebrát, leül a patka szélére, és addig nem áll fel onnan, amíg a gazdája azt nem mondja neki, hogy mehet. Emez rossz, amaz jó. Emez rosszul nevelt, amaz jól. Emennél nem tudott kialakulni szervilis viszonya az emberhez, amannál ki tudott. Ezt nem tanították meg semmire, az mindent tud. Emez, meg emennek a gazdái is azt hiszik, hogy Rozál szabad, amaz, meg a gazdája viszont tudja és érzi, hogy Borisz az.
Mindezek mellé van a macsek (Borisz gazdája, így hívja a barátnőjét), a Lili, aki kéthetente a legtutibb (ruha, ágynemű, szőnyeg, törölköző) helyekre okádja szét magát, de legalább nem az a lusta, dörgölőzős szőrgomolyag, hanem egy önálló entitással rendelkező dögfajzat.
És vannak a rozsdafarkúak, akik fészket raktak a terasz mennyezetére. A 3 kiröpülő dagadt fióka pedig miután nem férnek már vissza a fészekbe, a terasz lámpájának tetején gubbasztják végig az éjszakát szorosan egymáshoz bújva.
Holnap leveszik a gipszet. A bankba bedugjuk a hitelkérelmünket és 143-szorra is leírhatom az adóazonosító jelemet. Akkor már jöhetnek a szúnyogok is.
